baked beans

Camden Town – piac Londonban

Pénteken szép időre ébredtünk, melegítettem egy baked beans-t, azaz paradicsomos babot az ablakpárkányon, és megreggeliztünk. Bármilyen sütés-főzés extremly prohibited in the rooms, azaz nagyon meg van tiltva a szobákban, de hát ez a szobán, és az ablakon kívül történt. :) Még jó, hogy elfogyott az olcsóbb, ablak nélküli szoba a foglalásunk előtt. Bent a szobában nem mertem volna főzni, arról nem is beszélve, hogy egészen biztos, hogy előjött volna az eddig lappangó klausztrofóbiánk, ez a szoba jó ha 6 négyzetméter megvan. De legalább occsovót, kettőnknek 5 napra kijött 200 Fontból azaz 70 ezer Forintból. Ez állítólag olcsónak számít itt.
Első úticélunk a Camden Town volt, ez egy kis bevásárlónegyed északon, a Northern Line-el csodálatosan elérhető. Nevezhettem volna piacnak is. Mindenféle különös cuccot lehet itt kapni, főleg ruhaneműt, cipőket, táskákat, de olyanokat, amit máshol sehol sem. Meg az emberek is olyanok itt. Állítólag! Merthogy most hétköznap van még, és nincs tömeg, alig lézeng néhány ember rajtunk kívül. Nem akarom megtudni, milyen az, amikor itt tömeg van. Érdekes hely, bár én 10 perc alatt végeztem volna vele, de persze nem csak azért jöttünk, hogy Árpika elkészítse a fényképeit, és megnézze amit akar, hanem, hogy Viola vásároljon. Ezt próbáltam tőlem telhetően tolerálni, sikerült, ahogy sikerült… Ettünk curry-s és nem tudom, milyen húst rizzsel, és krumplival, ez finom volt, és bár otthoni viszonyok szerint drága volt, Londonban ez a 4 Font nagyon olcsónak számított ezért az adag étekért. Végül visszafelé menet sikerült Violának találnia néhány nagyon olcsó és nagyon jó táskát, rá akart beszélni, hogy vegyek egyet édesanyámnak is, de én hajthatatlan voltam, és nem vettünk 3 Fonttért több táskát. Helyette viszont felpróbáltunk néhány kalapot. :)

Újra a Hyde Parkban, I love Baked Beans :)

Újra a Hyde Parkban, I love Baked Beans :)Utolsó reggelünkön a Hyde Park-ot hódítottuk meg újra. Durva, hogy itt még a lovasoknak is külön sávjuk van, homokkal felszórva. Egy rózsakertet – ami persze most nem virágzott -, a Serpentine-tó sarkát, és a Reformers Tree-t érintve a park közepe felé vettük az irányt. Ahol aztán letelepedtünk egy padra, előkaptam a kemping gázfőzőt, és megmelegítettünk egy paradicsomos babot. Újra a Hyde Parkban, I love Baked Beans :)Ez a Baked Beans jó kaja, főleg az itt kapható, szeletelt magos kenyérrel. Még mákszemek is vannak benne. Tudom, most hülyének néztek, hogy ez a srác a barátnőjével Londonban, a Hyde Parkban babot melegít a Újra a Hyde Parkban, I love Baked Beans :)gázfőzőjén. De ha egyszer erre vágytam. Baked Beans enni a Hyde Parkban. Senki nem nézett meg minket érte különösebben. Leszámítva néhány kutyát, ők szerettek volna kapni az ételből. Bár sütött ránk a nap, de azért nem volt túl meleg a padon. Gyorsan főztünk még egy teát is, aztán összepakoltunk, és újra sétára vettük, ha mozog az ember, nem fázik. A Speakers Corner most végre hű volt a nevéhez, néhány fickó kisebb tömeget gyűjtve maga köré, egy kis széken, vagy létrán állva próbálta meggyőzni a tömegét, az ő igazáról, mókás volt.