Camden Town

Camden Town – piac Londonban

Pénteken szép időre ébredtünk, melegítettem egy baked beans-t, azaz paradicsomos babot az ablakpárkányon, és megreggeliztünk. Bármilyen sütés-főzés extremly prohibited in the rooms, azaz nagyon meg van tiltva a szobákban, de hát ez a szobán, és az ablakon kívül történt. :) Még jó, hogy elfogyott az olcsóbb, ablak nélküli szoba a foglalásunk előtt. Bent a szobában nem mertem volna főzni, arról nem is beszélve, hogy egészen biztos, hogy előjött volna az eddig lappangó klausztrofóbiánk, ez a szoba jó ha 6 négyzetméter megvan. De legalább occsovót, kettőnknek 5 napra kijött 200 Fontból azaz 70 ezer Forintból. Ez állítólag olcsónak számít itt.
Első úticélunk a Camden Town volt, ez egy kis bevásárlónegyed északon, a Northern Line-el csodálatosan elérhető. Nevezhettem volna piacnak is. Mindenféle különös cuccot lehet itt kapni, főleg ruhaneműt, cipőket, táskákat, de olyanokat, amit máshol sehol sem. Meg az emberek is olyanok itt. Állítólag! Merthogy most hétköznap van még, és nincs tömeg, alig lézeng néhány ember rajtunk kívül. Nem akarom megtudni, milyen az, amikor itt tömeg van. Érdekes hely, bár én 10 perc alatt végeztem volna vele, de persze nem csak azért jöttünk, hogy Árpika elkészítse a fényképeit, és megnézze amit akar, hanem, hogy Viola vásároljon. Ezt próbáltam tőlem telhetően tolerálni, sikerült, ahogy sikerült… Ettünk curry-s és nem tudom, milyen húst rizzsel, és krumplival, ez finom volt, és bár otthoni viszonyok szerint drága volt, Londonban ez a 4 Font nagyon olcsónak számított ezért az adag étekért. Végül visszafelé menet sikerült Violának találnia néhány nagyon olcsó és nagyon jó táskát, rá akart beszélni, hogy vegyek egyet édesanyámnak is, de én hajthatatlan voltam, és nem vettünk 3 Fonttért több táskát. Helyette viszont felpróbáltunk néhány kalapot. :)

Regent's Park, Primrose Hill, és kocafutók :)

Regent's Park, Primrose Hill, és kocafutók

Egy Bobby-nőt kérdeztünk meg, hogy merre is van a Regent’s Park, akitől megtudtuk, hogy gyalog is érdemes nekivágnunk, 10 percre sincs innen, Camden Town-tól. Sajnos az idő ekkor már nem volt olyan napsütéses, mint reggel, a park pedig unalmasnak tűnt, mindaddig, amíg a bejáratánál meg nem pillantottam a térképem a Primrose Hill nevű helyet. Ez egy kis domb a Regent’s Parktól Északra, és azt olvastam róla még otthon a neten, hogy rálátni róla egész Londonra. Így hát arra vettük az utunkat, elsétáltunk a London Zoo, azaz az állatkert mellett, kereszteztük a

Regent's Park, Primrose Hill, és kocafutók

Regent’s Canal-t, és máris a Primrose Hill-en találtuk magunkat. Ezek a parkok mind sokkal szebbek lennének tavasszal, nyáron, vagy akár ősszel is, de hát mi most januárban vagyunk itt. Azért így sem rossz. Gonoszul nevetek a hobbifutókon – persze úgy, hogy nem látják -, akik zötyögős 7-8 perc/km-es tempót nyomnak. Mp3-lejátszó mindenkin, egyik kézben fél literes ásványvizes palack a kiszáradás ellen, a másik kézben törölköző a felettébb kellemetlen, és nem kívánatos izzadság ellen, vagy zselé az eléhezés ellen. Regent's Park, Primrose Hill, és kocafutókUtóbbit én eddig még csak tévében láttam a Tour de France-on. Ezt tolták a versenyzők magukba kaja gyanánt, a kis tubusban lévő zselé tele van gyorsan felszívódó cuccokkal. El sem tudom képzelni, miért kell itt a futóknak ilyen szer, és ásványvizes palack… Biztosan fél napokat futnak így London parkjaiban… És miért ilyen lassan? Feltaláltak az angolok valami új sportot a gyaloglás, és a futás között, a lassú futást? :) Na, végül is nincs helye itt ennek a piszkálódásnak, hiszen még mindig ezerszer jobb, ha az ember ilyen “koca”-futó (Benedek István turista osztályozási módszerét áthelyezve a futókra), mint hogyha egyáltalán nem mozogna. Tehát tessék futni! Akár zenével, vízzel, és zselével. Még mindig jobb, mint nem futni! :) Az, hogy itt a legtöbb ember ilyen cuccokkal fut, az valószínűleg csak azért van, mert itt már olyan szintre jutott a néphülyítés, hogy aki futásra veszi a fejét, az felvértezi magát mindenfélével, amiről a nagy igazmondó médiában azt mondták, hogy majd könnyebb lesz tőle a sport.
Regent's Park, Primrose Hill, és kocafutók
Na de térjünk vissza Londonhoz! Londonhoz, amire tényleg rálátni erről a dombról, igaz csak messziről látni a jellegzetes magasabb épületeket, de azért egy sétának megteszi. Murphy valószínű a környéken lakhat, mert naná, hogy akkor kell elemet cserélnem a fényképezőgépben, amikor egy fél percre kisüt a nap, és készíthetnék szép napsütéses képeket! Nem baj, akkor sem bosszankodunk! :)

Oxford Street, újra Camden Townban

Oxford Street, újra Camden TownbanAz Oxford Streeten próbáltunk megtalálni egy boltot, ahol Viola látott egy jó cipőt magának pár napja. Végigjártuk hosszában az utca múltkor is bejárt szakaszát, de nem találtuk meg a boltot. Egy Accessorize-ba azért sikerült betérni. Ez ilyen tipikus nőknek való bolt, számomra érthetetlen termékekkel, ékszerek, táskák, parfümök, meg egyéb, tökéletesen haszontalan termékekkel. Elnézést a lányoktól. :) Magas sem értem, hogyan, de belementem, hogy menjünk ki újra Camden Town-ba. Ugyanis közben rájöttünk, hogy az a bizonyos bolt, ahol Viola azt a cipőt látta, valószínű ott volt, és nem itt az Oxford Street-en. Már bejártuk szinte az egész várost, mindent megnéztünk, amit szerettem volna, hát miért ne legyen meg az is, amit Viola szeretne – egy cipő. Rövid információs tábla nézegetés után megtaláltuk a buszmegállót, ahonnan egy piros emeletes kedvenc elrepített minket Camden-be. A legjobb a tetejében ülni, legelöl – magasból láthatod az utcákat. Nem is értem, hogyan van kereset a Big Bus Company-ra, és a hasonló buszos-városnézős szolgáltatásokra, amikor itt a sima tömegközlekedési buszokon is átélheti ugyanazt az ember. Camden Town-ban most, vasárnap lévén jóval nagyobb volt a tömeg, végigjártuk az utcát, de itt sem találtuk meg azokat a bizonyos cipellőket.