Double decker

Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrods

Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrods

Innen átmetróztunk a Victoria Embarkment Gardens-be, ez egy kis park a Temze partján, itt található a Cleopatra’s Needle nevű obelisk, ami nem tudom,

Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrods

hogyan került ide, Egyiptomban lenne a helye. Ezek a sunyi angolok… A Golden Jubilee hídak két gyaloghíd egy vasúti híd két oldalán, from the southone – a déliről fantasztikusan rálátni a London Eye-ra, a Parkalmentre, és a Big Benre. A London Eye tövében található Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, HarrodsCounty Hall bejáratánál találkoztunk a Madame Tussaud’s-ból megszökött Pierce Brosnan-el, majd visszasétáltunk a Temze másik oldalára a Westminster hídon. A Parliament Square-re lyukadtunk ki, innen tök jól rálátni a Big Benre – végre nem bújkál mögötte a Nap -, a Westminster apátságra. Olyannyira, hogy előbújik Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrodsegy sör a táskámból, és leülünk Violámmal egy padra. Amint a sör véget ért, úgy döntöttünk, hogy ideje végre kipróbálni a híres doubel decker-t, azaz a városban milliószámra száguldozó piros emeletes buszok egyikét. Mivel Viola tegnap okosan beszerzett egy bus map-et is, kinéztük róla a nekünk megfelelő járatot, majd másodikra a helyes buszmegállót is megtaláltuk. Jött a busz, mi pedig helyet foglaltunk rajta, naná,Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrods hogy az emeleten! Fantasztikus, a magasból rálátni mindenre, alattad az utca, az autók, az emberek, mindenki próbálja ki! A Harrodsig buszoztunk, ez egy híres csili-vili áruház, ahová állítólag metrószerelvénnyel hordják az árut, és… mittudom, igazán nem érdekelt, körülnéztünk kicsit benne, de nem igazán fogott meg ez a világ. Amúgy nem volt olyan nagyon drága itt minden, de csak azért nem vettünk semmit, hogy elmondhassuk: ezt a Harrodsban vettünk. Akkor már inkább a Tesco. Szóval ezt a Harrods-ot igazából csak azért néztük meg, hogy ez is meglegyen, de lehet, hogy ki kellett volna hagyni, mert innentől elég kapkodósra sikerült minden a színházig, villámgyorsan hazamentünk, és már csak nekem sikerült lezuhanyoznom, amíg Viola bevárásolt a közeli Sainsbury-ben.

Esti séta, zenészek a Covent Gardennél, Millenium Bridge, St. Paul's Cathedral

Esti séta, zenészek a Covent Gardennél, Millenium Bridge, St. Paul's CathedralVisszaérve Violát álmából vertem fel, gyorsan lezuhanyoztam, és elég könnyen rávettem, hogy menjünk még be a városba, bepakoltam a maradék söröket

Esti séta, zenészek a Covent Gardennél, Millenium Bridge, St. Paul's Cathedral

a kis hátizsákba, és máris újra a Covent Garden-nél találtuk magunkat, hol máshol… :) Itt egy Luca nevű fickó nagyon jól nyomta a gitárjával, népszerű számokat játszott, hamar tömeg gyűlt köré, jó volt a hangulat nagyon, legszívesebben leállítottam volna az időt. Persze, hogy a régi kedves számokat játszott, U2-tól, Elton Johntól, de amikor aztán még egy Goo Goo Dolls nótát is hallani véltem, teljesen kész voltam.

Végül csak sikerült otthagyni Luka bácsit, a gitárját, meg a zenéjét, meg az egész teret a hangulatával, és pár sarokkal odébb felszállni Esti séta, zenészek a Covent Gardennél, Millenium Bridge, St. Paul's Cathedralcsak úgy spontán egy buszra. Ami persze nem arra ment, amerre szerettük volna, de végül újraterveztünk, és leszálltunk a Temze túlpartján, átsétáltunk a Millenium bridge-en, megcsodáltuk testközelből a St. Paul katedrálisát. A Fleet Street-en még hagytunk elmenni pár 14-es emeletes buszt nélkülünk a Victoria-ra, hogy egy eltévedt autósnak még segítséget tudjak nyújtani a térképemmel a St. Clement Danes templomnál.

Oxford Street, újra Camden Townban

Oxford Street, újra Camden TownbanAz Oxford Streeten próbáltunk megtalálni egy boltot, ahol Viola látott egy jó cipőt magának pár napja. Végigjártuk hosszában az utca múltkor is bejárt szakaszát, de nem találtuk meg a boltot. Egy Accessorize-ba azért sikerült betérni. Ez ilyen tipikus nőknek való bolt, számomra érthetetlen termékekkel, ékszerek, táskák, parfümök, meg egyéb, tökéletesen haszontalan termékekkel. Elnézést a lányoktól. :) Magas sem értem, hogyan, de belementem, hogy menjünk ki újra Camden Town-ba. Ugyanis közben rájöttünk, hogy az a bizonyos bolt, ahol Viola azt a cipőt látta, valószínű ott volt, és nem itt az Oxford Street-en. Már bejártuk szinte az egész várost, mindent megnéztünk, amit szerettem volna, hát miért ne legyen meg az is, amit Viola szeretne – egy cipő. Rövid információs tábla nézegetés után megtaláltuk a buszmegállót, ahonnan egy piros emeletes kedvenc elrepített minket Camden-be. A legjobb a tetejében ülni, legelöl – magasból láthatod az utcákat. Nem is értem, hogyan van kereset a Big Bus Company-ra, és a hasonló buszos-városnézős szolgáltatásokra, amikor itt a sima tömegközlekedési buszokon is átélheti ugyanazt az ember. Camden Town-ban most, vasárnap lévén jóval nagyobb volt a tömeg, végigjártuk az utcát, de itt sem találtuk meg azokat a bizonyos cipellőket.

Kicsi a világ, még itt Londonban is – újabb meglepetések…

A busz eddig ismeretlen részeken át szállít minket, elhaladunk a The London Dungeon mellett. Kevés dolgok egyike, ami belépős, ez most kimarad, de sebaj, annyi mindent láttunk már. Kicsivel később ismerős arc tűnik fel a busz első ajtójában, ez nem Ács Gábor? Felszállnak, feleség, gyerekek, leül a család az előttünk lévő négyes blokkba, az Ács Gábornak vélt fickó pont elém. De ez nem lehet, hogy ő az, ekkora véletlenek nincsenek – gondolom magamban, amikor megszólalnak magyarul. Na, nekem sem kellett több, megszólítottam Ács Gábort. Akivel eddig még nem sokat sikerült beszélnem, néhányszor láttam tájfutóversenyeken, annyit tudtam róla, hogy több tájfutóval egyetemben most jöttek haza egy – a fapados akciók által igen olcsón összehozott – madeirai tájfutóversenyről, ami egyébként a mi londoni utazásunk ötletét is adta. Gábor ezen kívül vezet valami gazdasági műsort is az egyik rádióban, és írt egy könyvet a fapadosokról. Kb. ennyit tudtam róla, és hogy néhányszor már e-mailen keresztül szolgált nekem igen jó szállástippekkel erre-arra Európában, többek között ezt a londoni szállásunkat is ő ajánlotta. Így persze volt miről beszélgetünk a rövid buszút alatt, a legjobb természetesen az első ledöbbenés volt Gábor arcán, ahogy megböktem a vállát Londonban, egy buszon, és megkérdeztem tőle magyarul, hogy “Bocsi, Téged véletlenül nem Ács Gábornak hívnak?!” – “Hát ez nem lehet igaz, ilyen nincs…” :)

Kicsi a világ, még itt Londonban is, egy 7 milliós világvárosban. A Covent Garden közelében leszállunk a busz végállomásán, elbúcsúztunk Gáboréktól, majd célba vettük a közeli Tesco-t, hogy utolsó Penny-jeinket is elköltsük. Sikerült egy négyes pakk sört, két doboz teát, és néhány Baked Beans-t vásárolnom, Viola is vett még ezt-azt, és végül talán még egy Fontunk sem maradt. Átkóboroltunk a Leictester Sqaure-re a metróhoz, belevetettük magunkat az aluljárók labirintusába. És mit hallok az egyik mozgólépcső aljában? Pink Floyd-ot, persze nem személyesen, csak egy utcai zenész formájában. “So, so you think you can tell Heaven from Hell, blue skies from pain…” – Rögtön tudtam, mit kezdek az utolsó pár Penny-mmel. A napszemüveges fickó az egyik kedvenc számomat játszotta. Szépen megálltunk, és végighallgattunk, nem siettünk sehová. Imádom ezt a várost, minden pillanatban tartogat valami meglepetést. Az elmúlt néhány órába mindössze csak egy madár sz#rta le a Fish & Chips-emet, majd egy otthoni ismerőssel találkoztunk a buszon, most pedig ez a dal szól itt az aluljáróban.