metró

Metró térkép, csövesek, utcai zenészek

Na, ennyit most hirtelen a közlekedésről, szóval ott tartottam, hogy a pék utcai metróaluljáróban megvettünk a bérletünket, és szereztünk fenomenális tube map-et, azaz metró térképet, ami első ránézésre rémálom, másodikra pedig rájössz, hogy zseniálisan ki van találva, és fantasztikusan jól lehet használni, kész élvezet általa, és a rengeteg lényegretörően egyszerű tábla által a tájékozódás az amúgy labirintusszerű londoni aluljárókban. Van olyan hely, ahol vagy 5 metró találkozik, és talán több kilométer hosszú az aluljárók száma. De ez nem baj, hiszem minden kanyarban más-más stílusban hallhatjuk kedvenc dalainkat az utca előadóművészeitől. Ez itt már nem is kéregetés, hanem szolgáltatás. :) Pay if You like it… Tényleg egészen más mint otthon. De itt még a csövesek is mások. Először is profibb hálózsákjuk van, mint nekem, és nem büdösek, nem bűzlenek a piától, és a mosdatlanságtól, próbálnak szerencsétlen, és szomorú képet vágni, miközben halkan change-et, azaz aprót kérnek tőled, és te hiába nem adsz, ők megköszönik: thank you! Persze akadt egy kivétel is, aki a negatív válaszomra, azt a megjegyzést tette, hogy f*cking unbelievable, vagyis kb. q*ra hihetetlen, hogy nincs nálam számára egy-két Penny. De engem nem ver át, tudom, hogy többet koldul így össze, mint az én nettó bérem otthon, szóval ha valakinek is adnék a maradék penny-eimből, az max. az utca művésze lenne.

Metrózás a Green Parkba, Buckingham palota

Na de megint elkalandoztam messze, és közben nem haladok előre az időben. So we’re traveling on the tube, hatalmas, súlyos hátizsákokkal megrakva. A metrószerelvény éppen csak akkora, hogy beférjen az alagútba, vagyis inkább az alagút akkorka, hogy éppen belefér a szerelvény. A szerelvény teteje alagút formájúra van lekerekítve, hogy beleférjen. Végül is ez is logikus, minek akkora alagút, elég épp így.

A Green Park megállónál leszállunk, fel a felszínre: Zööööld :) Nagy park! Juuhééééééj, itt vagyunk Londonban a Green Parkban. Vagyis a Green Park oldalában, még az utcán, a járdán. A parktól elválaszt minket egy kerítés.

Mi a franc? Hát itt körbe vannak kerítve a parkok, ez a helyzet. Azért csak sikerül megtalálni egy kaput, és letenni magunkat egy padra, egy szusszantásnyira. Egy hosszú egyenes sétány túloldalán a Buckingham palota előtti Victoria emlékművet vélem felfedezni. Várjunk csak, akkor az ott jobbra a fák mögött a Buckingham palota lenne? Hát az nem lehet… Magamban úgy felnagyítottam már ezt a híres palotát, hogy most szinte csalódásként ér a palota látványa, ami persze nem igaz, mert inkább csak mosolygok magamon ezért, és persze a palotán is, ami azért az emlékművel egyetemben össze van rakva, meg kell hagyni. Csak azt nem értem, miért jött rá az idegbaj az őrre a bódé előtt. Össze-vissza lépked, mint valami bábú, meg hadonászik a karjával és a puskájával. Tesz így egy kört, aztán visszaáll a helyére, és ismét nem mozdul. Biztos felhúzták.

China Town, Soho, Canary Wharf

China Town, Soho, Canary Wharf

Később egy kisebb bolyongás után újra a Leicester Square-en találtuk magunkat, ahonnan a China Town-on, és a Soho-n keresztül a Tottenham Court Road-nál tube-ra szálltunk. A Soho negyed a sexshopjairól, és nem akarom tudni, még miről híres negyed. Emberek tucatjai állnak itt a kocsmák előtt. Ez itt szokás, gondolom nem férnek be, hát a kocsma előtt isznak. De valahogy sokkal kultúráltabban, mint otthon az “italdiszkontok” előtt.

China Town, Soho, Canary Wharf

A tube egy átszállással a Canary Wharf-nál tett ki minket. Érdekes volt látni hogy a Jubilee Line déli megállóiban egy üvegfal van a peron szélén ajtókkal. Ezek az ajtók egyszerre nyílnak és záródnak az állomásra beérkezett metrószerelvény ajtóival, így lehetetlenség beesni a metró alá. Hallottam már róla, hogy van ilyen, de azt nem tudtam, hogy itt Londonban is. A Canary Wharf egy modern üzleti negyed, olyan mint egy kis New York, telis-tele magas irodaépületekkel. Engem különösebben nem fogtak meg a “felhőkarcolók”, de jó volt ilyet is látni.

Hazafelé Greenwichből, vásárlás, Canary Wharf

Hazafelé Greenwichből, vásárlás, Canary WharfEgy idefelé meglátott kocsmát keresve egy kis piacra tévedünk, így a mai Fish & Chips elmaradt, ellenben Viola talált két szép szoknyát potom pénzért. Hazafelé még leszállunk a DLR-ről a Crossharbour nevű megállónak, ugyanis idefelé sikerült észrevennünk itt egy ASDA nevű áruházat, amit persze nem volt szabad kihagyni. Végülis ez is egy élmény volt valahol – így utólag. Mondjuk képzelj el egy elit teszkót. Tudom, nehéz. :) Képzelj el egy teszkót, ahol amikor belépsz, egy jólöltözött fickó kezedbe adja a kosarat. Nem megy, mi?

Hazafelé Greenwichből, vásárlás, Canary Wharf

Ez még mind hagyján, de amikor beállok a pénztárnál a sorba egy négyes pakk ale-val (sörrel), és egy nagy zacskó chips-el, előttem egy vásárló már végigpakolta a hosszú futószalagot, de elöl integet, hogy álljak be elé, hiszen alig van nálam cucc, gyorsan végzek a fizetéssel. Az államat kerestem még az első sör után is odakint a padon. Odahaza pofátlannak tartottam az egyik cimborámat, amiért több ízben is eljátszotta ezt a boltokban, előrekéredzkedett, hogy nála csak néhány üveg Dreher Antal van… Itt meg maguktól előreengedik az embert. Nem rossz… Szóval odakint ültem egy padon az ASDA előtt, iszogattam a söröket, és azon tűnődtem, hogy mennyire más itt minden, mint otthon. A bejárat előtt egy fazon egy Big Issue nevű újságot árul, mindenkinek hangosan kínálja, aki elmegy előtte, persze az emberek legtöbbje szó nélkül elsétál előtte,

Hazafelé Greenwichből, vásárlás, Canary Wharf

ő mégis mindenkinek odaszól még a háta mögé egy thank you-t. Először nem értettem, miért áll ott, és miért árulja az a vackot, teljesen reménytelennek tűnt a vállalkozása, de aztán, ahogy fogyott a sör, és telt az idő, megértettem. 100 emberből kb. ketten vettek tőle újságot, és egy harmadik csak úgy odaadta az apróját. Biztos keresett a fickó már vagy 50 Penny-t, amíg én már megittam egy Fontnyit is a sörből. Ez a fickó itt mellettem pedig a padon, vajon mi fán terem az ilyen pofa? Leül, vár, aztán eltűnik, megint leül… Biztosan ő is az asszonyra vár, aki vásárol. Az enyém már háromszor negyed órája. Pedig csak egyet ígért. De én már ismerem, engem nem ver át, jól felkészülten bevásároltam, és galád módon 3 sörrel és a körülettem lévő élet megfigyelésével remekül elszórakoztattam magam, amíg Viola ugyanezt tette odabent. Míg végül végre kijött jól megpakolt szatyrokkal. Tud vásárolni a leány, már az otthoniaknak is megvett majdnem mindent. Én majd csak az utolsó pillanatban, az utolsó Penny-kből.Hazafelé Greenwichből, vásárlás, Canary Wharf Mivel sok a cuccunk, egyenest haza vesszük az irányt a hotelbe. Canary Wharf-nál átszállunk a DLR-ről Jubilee (ejtsd: Dzsubili) Line-ra. This train terminates at Stanmore. Please mind the gap and the closing doors! Nagyon bírom ezt a szöveget, ahogy bemondják. Mondjuk, ha huzamosabb ideig itt élnék, már biztos unnám, de most tetszik nagyon. :)

Éjszakai futás (fotózás) a Temze partján

Én estére futást gondoltam ki magamnak, így át is vedlek futómezbe, Viola kicsit kimerül már a sűrű napjainktól, ezért pihen egyet, amíg én futva-fényképezve belevetem magam újra London városába, ami csak egyre jobban tetszik, ahogy egyre többet látok belőle. A Vicent Square-t érintve hamar kint termettem a Horseferry Road-on, majd a Lambeth Bridge által a River Thames, azaz a Temze túloldalán. Innen aztán jobbnál jobb éjszakai képeket lehetet készíteni a parlamentről (Houses of Parliament) és a Big Benről.

Állványom a sétány és a folyó közti széles kőkorlát. A Westminster hidat elhagyva a London Eye alatt találtam magam, hál ‘isten volt itt egy park, a Jubilee Gardens, ami inkább egy rét, mert nem sok fát számlám. Na szóval azért örültem ennek a kis rétnek, mert a túlsó sarkából még éppen belefért egy képbe london szeme, hosszú záridővel persze. Aztán szaladtak a hidak a Temze felett,

Árpika szaladt a parton, és egy-kettőre a Millennium Bridge mellett találta magát, a túloldalt már ott figyelt a Szent Pál Katedrális kupolája – The Dome of the St. Paul’s Cathedral. Én meg nem mertem elég fényképet készíteni, meg ne fázzak izzadtan. A Millenium Bridge egy gyalogos híd a Temze felett, a Tate Modern, és a St. Paul’s katedrális között. Elég impresszív látvány, átkelni sem különb érzés rajta, feltéve persze, ha az embernek a háta mögött van a csúnya Tate Modern, és a szeme előtt a St. Paul. :) Mint ahogy nekem is volt. Utóbbit észre sem vettem, hogy ott van a sötétben. Szóval átkeltem, vissza az északi partra. Itt aztán kicsit botorkálni kellett, mire újra part menti sétányokra leltem, ahonnan már lehetett fényképezni a híres Tower Bridge-et, és az előtte parkoló, a hidak által már örökre a Temzének ezen szegletébe zárt megboldogult

csatahajót, a HMS Belfast. Ahogy futottam középen felnyílni most nem akaró híd felé, teljesen megfeledkeztem róla, hogy a parton itt áll még a Tower of London is, az egykori börtön-erőd. Így nagy meglepetéssel ért, hogy van még mit fényképeznem, mielőtt metróra szállnék. A Tower… ááhh, nem áradozok. Szóval tetszett. Meg a bridge is! Meg az is, hogy egy vicces kedvű bácsika megkérdezte tőlem, hogy merre van a World Trade Center. Mondtam neki, hogy wrong city, meg hogy already done. Rosssz városban jár, és annak különben is már vége. Aztán eszembe jutott, hogy lehet, hogy csak tudatlan vagyok, és tényleg van egy ilyen nevű épület itt. De aztán túltettem magam a dolgon, mint ahogy egy Twix-en is a metrón hazafelé. Itt az emberek egyáltalán nem néznek ki azért, mert melegítőben utazom a metrón. De nem azért, mert közömbösek, mint otthon, hanem mert itt annyi az őrült különc, hogy én a futószerkómmal elbújhatok mögöttük.

      Következő oldal →