Science és Natural History Museum

Science és Natural History Museum

Csütörtökön reggel nem volt felhőtlen az időnk, és a weather forecast erre az egy napra mondott esőt az itt-tartózkodásunk alatt, ezért úgy döntöttünk, hogy ma a múzeumokkal kezdünk. A Victoriáról indulva pár megálló alatt máris a South Kensington megállónál találtuk magunkat, ahonnan már csak pár sarkot kellett sétálnunk három csodálatos múzeumig.

Science és Natural History Museum

A Victoria and Albert (V&A) a legnagyobb, úgy döntöttük ezt hagyjuk ki, és a Science, valamint a Natural History Museum-okba tértünk be. Mind a kettő nagyon érdekes volt, persze ingyenesek, és az ember lejárja a lábát, mire végigért rajtuk, de érdemes volt. Nekem a legjobban a holdraszálló egység tetszett – bizony, teljes mivoltában, ott előtted -, a visszatérő kabin, a hajók, na meg a mozgó, hörgő T-Rex a természet történetiben :) Tudom, pont mint kb. egy 8 éves gyereknek, de hát ez van! :P

Kensington Gardens, Hyde Park, Marble Arch

A múzeumok után az Royal Albert Hall-t, és az Albert Memorial-t érintve Kensington Gardens-ben kötöttünk ki, ami egy hatalmas park a

Hyde Parkkal tőszomszédságban. Tulajdonképpen a kettő egy park, csak két része van, és így nevezik őket. Egyébként az egész park alatti részt a múzeumokkal, meg a sok Albertes cuccal Albertopolisnak nevezik. Nem tudom ki volt ez az Albert, de biztos nagy arc volt, talán övé volt itt anno az egész környék, az épületek, vagy műtárgygyűjtő volt vagy nem tudom, de most nem is nézek utána, mert sürgős dolgom van: le kell írnom, mi minden történt velünk Londonban, hol jártunk, s mit láttunk. Szóval a Kensington Gardensben tettünk egy kis kitérőt egy bizonyos Round

Pond felé, ez egy majdnem kerek tó – ki gondolta volna a nevéből -, nem nagy szám, mondjuk nyáron biztos szebb. Mögötte ott figyelt a Kensington palota, odáig már nem sétáltunk el, csak messziről lefényképeztem. Biztosan ez a Kensington is valami nagy arc volt, talán notebook zár gyáros lehetett, hogy ennyire meggazdagodott, hogy saját palotája, meg parkja volt / neveztek el róla. Aztán jött a Physical Energy Statue, azaz a Fizikai Energia Szobra :) Hát a nevéből nem így képzeltem el, mindenesetre nagyon kíváncsi voltam erre dologra, ami valójában egy távolbanéző lovas volt. Itt már ezerrel tűzött ránk a nap, és ezt nagyon élveztük. Mókusok kacérkodtak velünk, odarohantak hozzánk, aztán nem hagyták, hogy közelről lefényképezzem őket. Persze kaja az kéne, de egy fotóra már nem állna meg a kis dög… :) A kővévált Pán Pétert is meglátogattuk, aztán a Serpentine – amúgy egyátalán nem kanyargós – tavon átkelve a Hyde Parkban kötöttünk ki. Ahol nyílegyenest a Reformers’ Tree felé vettük az irányt, ami megintcsak valamiféle “csalódást” váltott ki bennem, egy nagy, terebélyes gyönyörű fára vártam, ehelyett egy kövekből összerakott, járdába épített emlékművet kaptam. Persze ekkor még nem tudtam, hogy utóbbi vágyam aztán majd teljesülni fog. Pár nappal később, egy másik parkban. ;) A park ÉK-i sarka felé folytattunk az utunkat egy hatalmas, napsütötte réten át. Nem semmi hely ez a Hyde Park! A Speakers Corner arról híres, hogy kis létrákon, vagy pódiumokon kiállnak ide az emberek, és beszélnek mindenféléről, poilikáról, vallásról, vagy amiről akarnak… Nekünk most nem volt itt senki csütörtök ebédidőben :) Viszont a Marble Arch az szép volt, és megetettük mellette a galambokat, illetve magunkat is a még otthonról hozott virslis kroásszánnal. Az Oxford Streeten sétáltunk tovább, néhány cipőboltot is útba ejtve. Igaz, végül csak sültgesztenyét vettünk egy fonttért, de szerintem ez volt a legjobb üzlet, ami itt ezen az utcán megköthetett részünkről. A South Molton Streeten, és a Hanover (igen, egy N-el…) Square-en keresztül átkavarodtunk a Regent Streetre, amin a Piccadilly-ig sétáltunk. A Kis Ámor a nyílvesszőjével még mindig ott van a szobor tetején… A Leicester Square-en spontán felindulásból vettünk két 18 Fontos színházjegyet ma estére a The 39 Steps nevű előadásra. Nem akartam musical-re menni, így e mellett döntöttünk. Ekkor még azt sem tudtuk, mi is ez a színdarab, vígjáték-e vagy sem… Reméltem, hogy az, és kíváncsian vártam az estét. Amúgy kb. szökőévente járok színházba, de hát idén az van, és itt vagyunk Londonban Violával, hát legyen!

Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrods

Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrods

Innen átmetróztunk a Victoria Embarkment Gardens-be, ez egy kis park a Temze partján, itt található a Cleopatra’s Needle nevű obelisk, ami nem tudom,

Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrods

hogyan került ide, Egyiptomban lenne a helye. Ezek a sunyi angolok… A Golden Jubilee hídak két gyaloghíd egy vasúti híd két oldalán, from the southone – a déliről fantasztikusan rálátni a London Eye-ra, a Parkalmentre, és a Big Benre. A London Eye tövében található Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, HarrodsCounty Hall bejáratánál találkoztunk a Madame Tussaud’s-ból megszökött Pierce Brosnan-el, majd visszasétáltunk a Temze másik oldalára a Westminster hídon. A Parliament Square-re lyukadtunk ki, innen tök jól rálátni a Big Benre – végre nem bújkál mögötte a Nap -, a Westminster apátságra. Olyannyira, hogy előbújik Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrodsegy sör a táskámból, és leülünk Violámmal egy padra. Amint a sör véget ért, úgy döntöttünk, hogy ideje végre kipróbálni a híres doubel decker-t, azaz a városban milliószámra száguldozó piros emeletes buszok egyikét. Mivel Viola tegnap okosan beszerzett egy bus map-et is, kinéztük róla a nekünk megfelelő járatot, majd másodikra a helyes buszmegállót is megtaláltuk. Jött a busz, mi pedig helyet foglaltunk rajta, naná,Cleopatra's Neelde, London Eye, Big Ben, Westminster-apátság, Harrods hogy az emeleten! Fantasztikus, a magasból rálátni mindenre, alattad az utca, az autók, az emberek, mindenki próbálja ki! A Harrodsig buszoztunk, ez egy híres csili-vili áruház, ahová állítólag metrószerelvénnyel hordják az árut, és… mittudom, igazán nem érdekelt, körülnéztünk kicsit benne, de nem igazán fogott meg ez a világ. Amúgy nem volt olyan nagyon drága itt minden, de csak azért nem vettünk semmit, hogy elmondhassuk: ezt a Harrodsban vettünk. Akkor már inkább a Tesco. Szóval ezt a Harrods-ot igazából csak azért néztük meg, hogy ez is meglegyen, de lehet, hogy ki kellett volna hagyni, mert innentől elég kapkodósra sikerült minden a színházig, villámgyorsan hazamentünk, és már csak nekem sikerült lezuhanyoznom, amíg Viola bevárásolt a közeli Sainsbury-ben.

A színház Londonban – The 39 Steps

Rohanva mentünk a Piccadilly-re, ekkor hál’ isten már rutinból eligazodtam a tube-on. Másodikra sikerült megtalálni a Criterion Theatre-t, még épp időben. A színdarab – The 39 Steps – egy vígjáték volt, és egyszerűen frenetikus volt, 5 perc után már nagyon-nagyon örültem, hogy megvettük a jegyeket. Bár a szemüvegemet sikeresen otthon hagytam a szállodába, pedig talán itt lett volna a legfontosabb az egész utunk alatt, de megint mázlim volt, az ötödik sorban ültettek le, az orrunk előtt játszottak a színészek. Az egész díszlet kb. egy ablakkeretből, három ládából, három létrából, és egy-egy görgethető asztalból, ajtóból, és fotelból állt, de ezeket és a világítást valami eszméletlen leleményességgel alkalmazva minden jelenetet úgy el tudtak játszani, hogy a közönség sírt a röhögésről. Na és az a humor, komolyan, nagyon kész volt… Mr. Memory! All right, all right, all bright! Áhhh, nem nagyon lehet leírni, de valami olyan típusú humort kaptunk, amit eddig én még nem nagyon tapasztaltam, és ez nagyon tetszett. Pedig a szövegnek – és így persze a poénoknak is – úgy kb. csak a 70-80%-át értettünk, sokszor nagyon hadartak. 40-50 perc telhetett el, amikor a főhőst lelőtték, és a függöny bezárult. Ekkor kicsit megijedtünk, hogy csak ennyit kaptunk a jóból, és már vége is, de a színészek csak nem akartak visszajönni meghajolni, és a nézőközönség is csak részben szaladt tova a székekből, így megnyugodtunk, hogy csak szünet van. És tényleg, hősünk nem murdált meg, a golyót felfogta a paraszt bibliája. Nem is akarok nagyon többet nyilatkozni a színházról, egyszerűen fantasztikus volt, talán a legnagyobb élmény az egész Londonunk alatt. Szóval, ha ebben a városban jártok, feltétlen vegyetek jegyet valamire a Leicester Square-en, és este irány a színház! ;) Mondom ezt én, aki amúgy egy sportbunkó, teljesítmény- és élményhajhász srác vagyok, nem pedig az a színházba járós csóka.

Camden Town – piac Londonban

Pénteken szép időre ébredtünk, melegítettem egy baked beans-t, azaz paradicsomos babot az ablakpárkányon, és megreggeliztünk. Bármilyen sütés-főzés extremly prohibited in the rooms, azaz nagyon meg van tiltva a szobákban, de hát ez a szobán, és az ablakon kívül történt. :) Még jó, hogy elfogyott az olcsóbb, ablak nélküli szoba a foglalásunk előtt. Bent a szobában nem mertem volna főzni, arról nem is beszélve, hogy egészen biztos, hogy előjött volna az eddig lappangó klausztrofóbiánk, ez a szoba jó ha 6 négyzetméter megvan. De legalább occsovót, kettőnknek 5 napra kijött 200 Fontból azaz 70 ezer Forintból. Ez állítólag olcsónak számít itt.
Első úticélunk a Camden Town volt, ez egy kis bevásárlónegyed északon, a Northern Line-el csodálatosan elérhető. Nevezhettem volna piacnak is. Mindenféle különös cuccot lehet itt kapni, főleg ruhaneműt, cipőket, táskákat, de olyanokat, amit máshol sehol sem. Meg az emberek is olyanok itt. Állítólag! Merthogy most hétköznap van még, és nincs tömeg, alig lézeng néhány ember rajtunk kívül. Nem akarom megtudni, milyen az, amikor itt tömeg van. Érdekes hely, bár én 10 perc alatt végeztem volna vele, de persze nem csak azért jöttünk, hogy Árpika elkészítse a fényképeit, és megnézze amit akar, hanem, hogy Viola vásároljon. Ezt próbáltam tőlem telhetően tolerálni, sikerült, ahogy sikerült… Ettünk curry-s és nem tudom, milyen húst rizzsel, és krumplival, ez finom volt, és bár otthoni viszonyok szerint drága volt, Londonban ez a 4 Font nagyon olcsónak számított ezért az adag étekért. Végül visszafelé menet sikerült Violának találnia néhány nagyon olcsó és nagyon jó táskát, rá akart beszélni, hogy vegyek egyet édesanyámnak is, de én hajthatatlan voltam, és nem vettünk 3 Fonttért több táskát. Helyette viszont felpróbáltunk néhány kalapot. :)